Omlós tésztám másik kétharmadának nem kellett soká várakoznia. A születésnapi ünnepléssorozat végállomásaként fejezhette be pályafutását. Habkönnyű, savanykás citromkrémet álmodtam a ropogós tésztához. Elképzelésemhez leginkább sabayon illett, némi keresgélés után C&V-nál találtam megfelelő receptre.2 tojás
2 tojássárgája
15 dkg cukor
1,25 dl citromlé
9dkg vaj
Tésztát vékonyra nyújtottam, és belenyomkodtam a formába. Villával megszurkáltam és visszatettem a hűtőbe 15 percre. Sütőt 180 fokra előmelegítettem. A tésztára sütőpapírt borítottam, s babot szórtam bele, hogy sülés közben szép sima maradjon. 15 percig sütöttem így, majd 10 percig bab nélkül, míg szép aranybarna lett. Amíg hűlt, kifacsartam a citromokat. Közben vizet forraltam egy lábasban. Fémtálban habverővel fehéredésig kevertem a tojásokat és a cukrot. Amikor felforrt a víz, közepesre vettem a hőt, a tálat a vizes edényre tettem úgy, hogy az alja ne érjen vizet. Gőz fölött tovább vertem habverővel a sabayont. Amikor sűrűsödni kezdett, három részletben hozzáöntöttem a citromlét. Kb 7-8 perc alatt elkészült. Ekkor levettem a tűzről, és még a gőz fölött apránként kevergetve hozzáadtam a kockákra vágott vajat. A tortalapra öntöttem, és pár óra alatt kihűtöttem. Nyáresti családi vacsorához kiváló frissítő desszert.








5 hozzászólás:
Nagyon kitettél mostanában magadért; én meg végre ideértem elolvasni őket. Klasszak a torták, nagyon ügyes vagy!:)
hmmm, gyönyörűséges!
Egyik tortád szebb és kívánatosabb, mint a másik....
Marcsi, cseppet el is fáradtam ;)
Zsófi, hála Neked a receptért!!:)
Trinity, köszönöm :)
Már a mangótortánál írni akartam. Fantasztikusak! Gratulálok és vágyakozom!
Megjegyzés küldése