Fél évszázad nem kevés, az esemény tortáért kiált, mégpedig máktortáért, ha férfiról van szó.A sok vendégre való tekintettel előkerestem a ritkán használatos legeslegnagyobb, 30 cm átmérőjű tortaformámat. Előző nap elkészítettem a mákos piskótát. Tojásokat szétválasztottam, fehérjét kemény habbá vertem, majd óvatosan összeforgattam a többi hozzávalóval. Kivajazott, lisztezett formában 180 fokra előmelegített sütőben 50 perc alatt készült el.
A meggybefőtt levét zselatinnal gondosan elkevertem, megmelegítettem, majd beleöntöttem a meggyszemeket, és hűtőbe tettem. Figyelni kell, hogy akkor kenjük a tortára, amikor már nem folyékony, de még nem is teljesen szilárdult meg.
Tejszínhabot felvertem, hozzáadtam pálinkát, cukrot, mascarponét, majd 1/3 - 2/3 arányban elosztottam, és a kisebbik részbe mákot kevertem.
Kettévágtam a piskótát, pár kanál meggylével meglocsoltam az egyik részt, ráhalmoztam a meggyzselét. Vastagon rákentem a tejszínkrém nagy részét. Következett a piskóta másik fele, majd a mákkrém, melyet villával megcsíkoztam. A torta oldalát fehér krémmel borítottam, és pár centinként darálatlan mákkal megszórtam.
Fehércsokoládét vajjal összeolvasztottam. Amikor kihűlt, csillagcsöves nyomózsákba töltöttem, és kidíszítettem a tortát. Mindegyik halmocska egy koktélcseresznyét kapott a tetejére, majd ezüstszín cukorgyöngyökkel komplettíroztam.
E műveletnél, a készülődésben segédkező anyai barátnőm megkért, hogy ugyanilyen tortával lepjem meg közelgő 60. születésnapján. (ugyan, hol van az még??!)
piskóta:
12 tojás
8 ek liszt
6 ek darált mák
12 ek cukor
1 ek házi vaníliás cukor
1 ek puha vaj
1 zacskó sütőpor
2 ek rum

krém:
75 dkg mascarpone
9 dl tejszín
2 ek pálinka
6 ek darált mák
6 ek cukor
2 ek házi vaníliás cukor
zselé
1 üveg magozott meggybefőtt
1 zacskó Horváth Rozi zselatin
díszítés:
1 tábla fehércsokoládé
3 dkg vaj
1 kis üveg koktélcseresznye
1 zacskó cukorgyöngy
1 marék darálatlan mák
Még egyszer hálás köszönet a hangulatért a Fourtissimo együttes nagyon tehetséges és kedves tagjainak, a fotókért pedig sajátlevében kolleganőnek! :)








6 hozzászólás:
Istenien néz ki! Gratulálok!
A fotó is jól sikerült! :))))))))
huuu, elfelejtettem a fotóst megemlíteni, de azonnal pótolom :)
olyan rég volt..
névtelen, köszi!
Meg ne említsd! Ismeretlen, mint a katona.
késő :)
Nagyon finom volt, köszi a receptet:)
Hel.
Megjegyzés küldése