Nemrég tudtam meg az eddig kevéssé szimpatikus cápáról, hogy addig él, míg mozog. Nekem is lételemem mozgás, a tétlenség teljesen letör. S mivel tüneteim egy hét pihenés után semmit sem enyhültek, valamint az ünnep is kiment, további fekvés helyett a kelt tészta terápiát választottam. Diós csiga készült és kalács, a kollegák tapasztalatait tanulmányozva, összegyúrva és kisütve.
Kiegészítő terápiaként, a gardróbszekrény fél éve halogatott kiselejtezése csodát tesz az emberrel!

2,5 dl langyos tej
2 púpos ek cukor
2 tojás
2 evőkanál puha vaj
1,5 tk só
50 deka liszt
2 dkg élesztő elmorzsolva
máz:
1 tojássárgája, 3 ek tej sütés előtt
1 dl víz, 3 ek tej sütés után
Hozzávalókat ebben sorrendben a kenyérsütő üstjébe szórtam, dagasztás-kelesztés programra állítottam. Amikor elkészült, lisztes deszkán átgyúrtam, hat részre osztottam, megsodortam, és két kis kalácsot fontam hármas fonással. Tiszta ruhával letakarva még fél órát kelesztettem a napon, közben a sütőt előmelegítettem 175 fokra. Lekentem a kalácsokat tej és tojássárgája keverékével, és sütőpapírral bélelt tepsiben 30 percig sütöttem. Még forrón újra lekentem vizes tejjel, hogy szép fényes legyen.

2,5 dl langyos tej
1 ek puha vaj
3 tojássárgája
2 ek cukor
1 ek vaníliás cukor - itthon készült 1/2 kg porcukor egy falhasított vaníliarúd és egy befőttesüveg felhasználásával
1 csipet só
50 dkg liszt
2, 5 dkg élesztő elmorzsolva
töltelék:
10 dkg puha vaj
10 dkg pirított darált dió
10 dkg cukor
1 ek rum
4dl cukros, vaníliás, vajas tej a locsoláshoz
Tészta hozzávalóit fenti sorrendben a kenyérsütő üstjébe szórtam, és dagasztás-kelesztés programra állítottam. Amikor elkészült, lisztezett deszkán átgyúrtam, vékony téglalappá nyújtottam, és megkentem töltelékkel, melyhez a diót, darálás előtt száraz serpenyőben kissé megpirítottam. Feltekertem, és éles késsel kb 3 cm vastag csigákat vágtam. Kivajazott, magasfalú tepsibe sorakoztattam őket, és tiszta konyharuhával letakarva napos teraszon még félórát kelesztettem. 180 fokra előmelegített sütőben kb 35-40 percig sütöttem. A sütés végefelé meglocsoltam, vaníliasodóval tálaltam.








10 hozzászólás:
Jobbulást kívánok, a tészták pedig csudaszépek! A dióscsiga esélyes is a hétvégére :)
Ez a két kalács biztos jele a javulásnak! További gyors gyógyulást kívánok Neked, ennek érdekében eseteg egy kis spajz rendezést is beiktathatsz :)
Szegény Gren, remélem azért még megismersz bennünket a következő gbt-n! A sütik szépek, már csak egy lépésre vagy a túrósbatyutól!
Tavaly marhapörkölt közben elvágtam a kezem, és öt órát vártam az összevarrásra úgy hogy nem voltak betegek rajtam kívül. Mire a műtőbe kerültem, már az őssejtek mguktól újraépítették a sebet. Viszont az öt óra alatt végighallgattam a személyzet magánbeszélgetését, magántelefonjaikat, megnéztem a neten a fényképeiket amiket egymásnak mutogattak, de a legjobb az volt, hogy folyamatosan szidták a magyar egészségügyet, mert bezzeg Angliában minden sokkal jobb. Hááát, szerintem ott nem ücsörög a beteg öt órát, ha mellette mindenki ráér.
További jobbulást!
A kalácsok, csigák csodaszépek!
Köszönöm lányok! Vesta, a könyvespolcrendezésnél tartok :)
Chilii, a te csigád volt az egyik ihlető :)
SL, ugye milyen jófejek az eű dolgozók, hogy inkább a természet gyógyító erejére bízzák az embert ;)
Piha! Szabad betegválasztás??? (most hosszú sípszó következik!) Vazze... Ez nagyon komoly!
Jobbulást Gren!
Gyógyulj meg hamar Te, aztán meg máskor vigyázz magadra cápalány!:):)
Igazán gyönyörűek a kalácsaid és a csigáid :-)
:)
ÍB, PD, CK köszönöm! :)
Megjegyzés küldése